[Magyar]
[Angol]
Javasolt felbontás 1024x768 Hírek Fórum Fotóalbum Görények
Belépés: regisztráció
Facebook
[X]
Menü
[X]
[X]
Látogatók száma: 2127954
Belépett
[X]

Állatterápia

Gipsz, géz, görény

a vadászgörények és az állatterápia

„Egy kisállat gyakorta tökéletes társ egy beteg ember számára”

Florence Nightingale, 1860.

Nemrégiben történt, hogy egyik netes keresgélésem során ráakadtam egy érdekes cikkre a CAMH1 honlapján. Az írás egy állatasszisztált terápiás program rövid értékeléséről szólt, amit Raymond Plouffe pszichoterapeuta dolgozott ki és indított útjára 1986-ban a verduni (Quebec) Douglas Kórházban. A publikáció – több más állat mellett – említést tesz Nyápicról, egy apró termetű nőstény görénykéről, akit Dr. Plouffe kommunikációs katalizátorként vont be a családterápiás kezelésekbe. Sajnos az utalás rendkívül szűkszavú volt, alig több egy információmorzsánál, de ahhoz épp elegendőnek bizonyult, hogy – görénytartóként és egyben a téma iránt érdeklődőként – azonnal felébressze bennem a kíváncsiságot. Felvetődött bennem a kérdés: mekkora szerepet kapnak a vadászgörények az állatterápiás foglalkozásokban? S egyáltalán, a vadászgörények mennyiben lehetnek alkalmasak erre a speciális feladatra?

De előbb dióhéjban: mi is az állatterápia? Az állatterápia vagy állatasszisztált terápia olyan foglalkozás, amikor a terapeuta különféle állatok alkalomszerű közreműködésével végzi a gyógykezelést vagy beteg- és idősgondozást. Célja, hogy az állatok segítségével valamilyen kívánt hatást váltson ki a célszemélyekből. Ez lehet egyszerűen csak egy hangulatjavító benyomás, hogy az emberek könnyebben viseljék testi-lelki gondjaikat, és az élményszerűséggel derűt, örömöt, meghatódottságot csempésszen be az apátiával fenyegető, keserű mindennapok valóságába, de lehetnek komolyabb mentálhigiénés funkciói is: például, hogy csökkentse a klinikai szorongást, félelmet, szociális izolációt, illetőleg növelje az empátiát, a kommunikációs hajlamot, az aktivitási kedvet, az önelfogadást, stb. Ennek megfelelően az állatterápiát többféle egészségügyi területen alkalmazzák – természetesen más-más kritériumok szerint: a felnőtt- és gyermekgyógyászatban, az idősgondozásban, a fogyatékossággal élők mentálhigiénés és készségfejlesztő foglalkozásai, valamint a idegrendszeri rendellenességekkel és mentális zavarokkal küzdők kezelése során. Félreértés ne essék, az állatterápia nem csupán egy filantróp, joviális gesztus, hogy röpke mosolyt csaljunk a páciensek arcára. Tudományos tanulmányok és cikkek egész sora bizonyítja, hogy az állatok milyen, tudományosan mérhető, jótékony hatással vannak az emberek gyógyulására és rehabilitációjára.

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, némi nyomozás után felemás szájízzel voltam kénytelen tudomásul venni az elém táruló görényes helyzetképet. Ami bizonyos szempontból elszomorító, hogy kedvenceink mind a mai napig sereghajtó szerepet játszanak a terápiás állatok (a kutyák, macskák, lovak, nyulak, csincsillák, tengerimalacok, stb.) nemzetközi versenyében; ellenben több eklatáns példa is kristálytisztán igazolja, hogy a vadászgörény éppolyan jó terápiás állat, mint a többi jószág. Sőt, sajátos természetének köszönhetően egyes esetekben maga mögé utasíthatja a nálánál népszerűbb fajokat.

Nanette Thurber, a Wisconsin állambeli Ellingtonban működő Fox Valley Görénymenhely vezetője a ’90-es évek végén kezdett el foglalkozni görényei terápiás célú hasznosításával. A helyi idős- és fekvőbeteg gondozó központ egyik terapeutája ajánlotta fel neki ezt a lehetőséget, aki többször is részt vett a menhely különféle rendezvényein, és tanúja volt a görények játékosságának, kedvességének. Nanette rábólintott a felkérésre, majd kiválasztott két görényt, és felkereste velük az idősotthont. A két izgő-mozgó szőrmóknak,  Dianne-nek és Főnixnek már az első pillanatban óriási sikere volt, és ezt követően az intézmény rendszeresen visszatérő látogatóivá váltak. Egykettőre megkapták a szükséges igazolást, ami teljes értékű terápiás állattá nyilvánította őket.
Egy foglalkozás a célcsoport érdeklődésétől és egészségi állapotától függően, átlagosan 30-45 percig tartott. Nanette minden alkalommal elmondta az alapvető tudnivalókat a jószágokról, mert a terápiába bevont személyek folyamatosan cserélődtek. Miközben beszélt, a gondozottak körbeadták a vadászgörényeket. Egyesek sokat tudakolóztak a jószágok felől, míg mások megelégedtek azzal, hogy ölükbe vették és megsimogatták őket. A két apróság bemutatása során Nanette mindig kitért az állatok egészségügyi problémáira is – Dianne-t mellékvese daganattal műtötték, Főnixnek pedig insulinomája2 volt. Az idős, beteg embereket mélyen meghatotta a görénykék sanyarú sorsa, és őszinte együttérzéssel, fokozott rokonszenvvel fordultak az állatkák felé. Természetesen akadtak olyanok is, akik vonakodtak attól, hogy részt vegyenek a foglalkozásokon, de a többség örömmel vette Dianne és Főnix jelenlétét, és szívesen dögönyözték, cirógatták őket.
A két jószág kifogástalan türelemmel viselte, hogy az emberek kézről-kézre adogatták őket. Nanette ferretvite-es tubusokat osztott szét a gondozottak között, elősegítve ezzel azt, hogy a görények nyugodtan viselkedjenek, és ne azzal törődjenek, hogy felfedező útra induljanak az idősotthonban.
Később egy harmadik rendbontóval, Grizzly-vel egészült ki a csapat, aki főképp a látáskárosult emberekre tett mély benyomást, mivel egy légpuskalövedéktől elveszítette az egyik szemét. Dianne, Főnix és Grizzly, amikor elérkezett az idejük, szépen-csendben átkeltek a szivárványhídon, de újabb és újabb görénykék léptek a nyomdokaikba. Saját bevallása szerint Nanette kivétel nélkül mentett görényekből verbuválta terápiás jószágait, akik közül korábban egy sem kapott speciális, állatasszisztenciás felkészítést, és egyikük sem volt különleges, tenyésztett példány.
Mindemellett Nanette hozzáteszi, hogy korántsem alkalmas minden vadászgörény erre a feladatra. Számos görény túl ideges, barátságtalan vagy épp túlzottan játékos természetű. Tapasztalatai szerint ez utóbbi jellemvonás is inkább negatív, mintsem pozitív hatást vált ki az idős emberekből. Nem egyszer előfordult, hogy a görények pattogását amolyan támadást megelőző „harci táncnak” vélték a gondozottak, és jobbára megijedtek, elbizonytalanodtak a látottaktól.

Az Egyesült Királyságban Dr. June McNicholas pszichológus, a Warwick Egyetem egyik egészségpszichológiai tanára a ’90-es évek derekán kezdett el foglalkozni görényes állatterápiával. Az ő célterülete a gyermekgyógyászat volt, így három vadászgörényével  – Stonebridge-dzsel, egy idős, vak hímmel, Jack-kel, egy ízig-vérig virgonc ifjabb fiúcskával, valamint Robynnal, egy korosodó, pöttömnyi albínó nősténnyel – sorra járta a West Midlands-i régió gyermekkórházait. June a gyerekek traumás jellegű félelmein, szorongásain szeretett volna segíteni, hiszen a gyerekek is szenvednek a műtéti stressztől és a balesetek utáni, vagy a betegségek okozta sokktól, noha ők sokszor jobban magukba fojtják az idegfeszültséget, mint a felnőttek.
Nanette idős embereivel ellentétben a gyerekeket épp a görények játékossága, szeleburdisága ragadta meg. Kitörő örömmel, ujjongva figyelték, ahogy a tisztes ördögfióka módjára viselkedő Jack végigugrál az ágyakon, és vitustáncot jár a párnahuzatokba bújva. Ámde a kívánt pszichés motiváció kiváltásában az előző példához hasonlóan jelen esetben is a görények egészségi állapota játszotta a kardinális szerepet. Jack és Robyn nem sokkal az első fellépésüket megelőzően műtéti beavatkozáson estek át – a hasuk le volt borotválva, és jól kivehetőek voltak a varratok. A gyerekek ezt hamar észrevették miközben az állatkákkal játszottak, és automatikusan saját betegségükre reflektáltak. Ugyanakkor látták, hogy a görények milyen jókedvűek, így csakhamar felfogták, hogy a műtétek, betegségek utáni gyengeség és fájdalom nem tart örökké. Ennélfogva megerősödött bennük az önbizalom, és már nem olyan idegenkedve, félelemmel teli szívvel tekintettek a bajaikra, mint korábban. Stonebridge bolondozása pedig a vak gyerekeket segített ráébreszteni arra, hogy elfogadják a helyzetüket, és megértsék, úgy is lehet örülni az életnek, hogy az ember nem látja a saját szemével a világot.
Ezzel párhuzamosan June egy másik szakterületen is próbára tette a vadászgörényeket: egy, az egyetem gondozásában működő pszichológiai kutatási programba vonta be őket, amely autista gyerekek gyógyítását célozta meg. A vizsgált kisgyermek egy négy éves kislány volt, akinél a korábbi, kutyákkal, nyulakkal és tengerimalacokkal végzett állatterápiás kezelések roppant csekély eredményt produkáltak. June úgy vélte, hogy a görények olyan jellegzetességekkel bírnak (barátságos, kíváncsi és interaktív természetű, kellemes tapintású, bundás kis jószágok), amelyek képessé teszik őket, hogy egyfajta kommunikációs katalizátorként áttörjék a kislány önmagába zárt, szociális érintkezéstől mentes, szélsőségesen korlátozott érdeklődésű világát.
A „görápia”3 két tesztalanya Páfrány, egy termetes, makogós, pattogós bézs fiúcska, és Vombat, egy nyugodt, ölbe bújós, álomszuszék, fehérfejű ezüst zoknis szőrpamacs volt. Mondanom sem kell, a kezelés során alaposan felcserélődtek a szerepek; amíg Páfrány unottan lustálkodott, addig Vombat vedlett át örökmozgó kis káoszlénnyé.
Az eredmény önmagáért beszél. Vombat azon nyomban felkeltette a kislány érdeklődését, amint kihalászta őt June a hordozóládából. A gyermek cirógatni kezdte, szólongatta, azután óvatosan letette a padlóra, és melléje feküdt, majd a földön kúszva követte Vombatot, ahogy a görényke nekilódult, hogy feltérképezze a helyiséget – eközben szakadatlanul beszélt hozzá. S ha még nem lett volna teljes a jelenlévők ámulata, egyszer csak megfogta az állatkát, és odanyújtotta az édesanyjának (az érzelmi kapcsolatfelvételi szándék és a spontán vágyak hiánya miatt az autista gyerekek csak nagyon ritkán osztják meg a dolgaikat másokkal). A játék mindaddig folytatódott, amíg végül June vissza nem tette a görénykét a hordozóba. A kislány ekkor odaszaladt a ládához, becsukta a szemét, és ráült a dobozra – egyértelmű jelzéssel tudtára adva a nagyvilágnak, hogy Vombattal szeretne maradni. Sőt, amikor az édesanyjával hazaindult, megfordult, és Vombat felé intve búcsúcsókot dobott a szőrmók után.

Az észak-németországi Möllnben (Schleswig-Holstein) él Andrea Troitzsch, diplomás ápolónő, aki évek óta folytat kutyás és vadászgörényes állatterápiát. Hitvallása szerint a vadászgörények hidat képeznek a pedagógia és a gyógykezelés, illetve az egészséges és a fogyatékossággal, betegséggel élő emberek között. A görények elsőrendű partnerek a testi-lelki problémákkal küzdő gyerekek és felnőttek számára, egyúttal pedig a mindenkiben meglévő, egyazon „anyatermészetet” képviselik, ami megtapasztalhatóvá válik azáltal, hogy az emberek megérintik őket.
Andrea tevékenysége igen széles skálán mozog: kórházakat, idősotthonokat, fogyatékosokat ellátó intézményeket, családgondozó központokat, munkaközösségeket, iskolákat és óvodákat látogat – épp ahol szükség van rá és jószágaira. Munkája során számos szakemberrel – fizikoterapeutákkal, logopédusokkal, ergoterapeutákkal és pszichológusokkal – működik együtt. Minden egyes esetben a kezelési terv alapos kidolgozásával kezdik a feladatokat, amelyben előre meghatározzák a görények pontos helyét és szerepét, de fő cél mindig ugyanaz: az átélés biztosítása – vagyis olyan sarkaltos élményt adni az embereknek, ami bizonyos magatartásra készteti őket. Ilyen lehet a figyelem felkeltése és/vagy lekötése, a kommunikációs kezdeményezés és a szociális kompetencia serkentése, a nyelvi készség fejlesztése, a finommotorikus mozgás javítása, valamint az emlékezés4.

Nanette, June, Andrea és a hozzájuk hasonló eltökélt görénytulajdonosok és terapeuták pozitív mintái ellenére – mind tudományos, mind gyakorlati szempontból – még ma is masszív bizonytalanság kíséri a vadászgörényes állatasszisztenciára tett próbálkozásokat. Sajnos a szkeptikusok derékhadát épp azok az állatasszisztált foglalkozásokra specializálódott egyesültek és alapítványok alkotják, amelyek a tengeren túl és Európában is mértékadó szervezeteknek számítanak. A vélt és valós kételyek miatt pedig több olyan egészségügyi intézmény működik külföldön, amely a látogatókra vonatkozó szabályzatában egyenesen megtiltja a görényes állatterápiát.
Az egyik, általánosan hangoztatott érv szerint a vadászgörény generikusan vad és kiszámíthatatlan állat. Talán igaz, hogy a kutyáknál, macskáknál, stb kevesebb a tökéletesen ártalmatlan, szelíd görény, de véleményem szerint az argumentum akkor sem állja meg a helyét. Egyrészt, mert korántsem helytálló, hogy minden görény de facto vad, harapós és kezelhetetlen. Másrészt, mert magától értetődik, hogy egy olyan kényes feladatra, mint az állatterápia, nem a megbízhatatlan jószágokat, hanem csakis a legkezesebb és legnyugodtabb egyedeket szabad kiválogatni – márpedig vannak ilyen görények –, és így elkerülhetjük a rossz tapasztalatokat.
A másik, szintén közismertnek számító okfejtés szerint a vadászgörény különféle zoonótikus betegségek5 hordozója (pl. az A és B típusú influenza), ennélfogva pedig kockázatot jelent a terápiás célszemélyek egészségére. Ebben van igazság, mert tény és való, hogy a görény több emberi betegségre is fogékony. Azonban a probléma könnyen kiküszöbölhető, ha terápiás görényünket rendszeres egészségügyi vizsgálatnak vetjük alá, és fokozottan ügyelünk a fertőzésveszély elhárítására. Járványveszélyes időszakban pedig egyszerűen ne vigyük el a foglalkozásokra.
Ugyan nem érv, de mint gátló tényező ide kívánkozik, hogy sok országban és államban (USA) a jogszabályok „egzotikus állatként” tartják számon a vadászgörényeket, és ennélfogva jelentősen korlátozzák, szigorítják az állatok közszereplését. Válaszlépésképpen egyre több olyan, gyakorlati oktatással kiegészült iránymutatás lát napvilágot, amely arra készíti fel a vállalkozó szellemű görénytulajdonosokat (vagy más egzotikus állatot tartó embereket) és terapeutákat, hogy miként felelhetnek meg az előírásoknak, és ezáltal megkaphassák jószáguk számára a szükséges terápiás engedélyeket.

A hazai körképet illetően nem tudok túl sok jót elmondani. Egyetlen olyan állatasszisztenciás egyesületről vagy alapítványról sincs tudomásom, amely rendszeresen, szervezett keretek közt alkalmazna vadászgörényeket erre a célra. De nem hibáztatom őket, mivel az – amúgy tökéletesen működőképes – angolszász állatterápiás modellt követik, és ennek megfelelően nem kalkulálnak a görényekben rejlő lehetőségekkel.
A fenti példák reprezentatív jellegűek; így a teljesség igénye nélkül azt próbáltam bemutatni, hogy más, jól bevált, népszerűbb jószághoz hasonlóan a mi kedvencünk is megállja a helyét az állatasszisztenciás gyógykezelésekben. Saját tapasztalataimmal megtolva a leírtakat, nagyszerű érzés látni, ahogy egy beteg, vagy súlyosan beteg ember szemében páratlan szikra gyúl, amint megpillant egy görénykét, és megérinti. Ne hagyjuk ki a lehetőséget. Bízom benne, hogy vállalkozó szellemű kezdeményezésekkel és kitartó munkával meg fog változni a vadászgörények alulreprezentált helyzete az állatterápiában.

  • 1 – Kanada legnagyobb pszichiátriai és addiktológiai oktató kórháza.
  • 2 – Hasnyálmirigy daganat, ami inzulintúltermelést idéz elő.
  • 3 – June kifejezése a görényekkel folytatott állatterápiára (angolul „ferapy”; a ferret – görény és a therapy – gyógykezelés szavakból).
  • 4 – Az állat nyújtotta különleges élmény stimulálja az időskori memóriazavarokkal küzdő emberek emlékezőképességét. Pl. a görénykét cirógatva az idős embernek „bevillan”, hogy ifjúkorában volt neki egy kutyája. A kutya képe pedig további emlékek felszínre kerüléséhez vezethet.
  • 5 – Olyan kórokozok, amik természetes úton átterjedhetnek az állatból az emberre.

Aapep

Források:

[X]
Jelenleg nincs örökbefogadható vadászgörény.
[X]
Elveszett
Jelenleg nincs elveszett / talált görény.
[X]
Carmen
Szia Bodgyo! Nagyon sajnálom! Javulást kívánok a görikédnek! Én VETRI DMG-t adok a görimnek,az orvosi kezelés mellé, szegénykémnek daganata van a pici szájában.
bodgyo
Carmen! Igen, voltunk másik orvosnál:-\( nagy a probléma:-\( mellékvese, lép, fogkő:-\( de jobban lett, jól is volt, de ismét rosszul van:-\( nagyon sárga a pisije:-\( és lázas:-\( megszakad a szívem:-\(
bodgyo
Carmen! Igen, voltunk másik orvosnál:-\( nagy a probléma:-\( mellékvese, lép, fogkő:-\( de jobban lett, jól is volt, de ismét rosszul van:-\( nagyon sárga a pisije:-\( és lázas:-\( megszakad a szívem:-\(
Carmen
Szia Bodgyo! Calo-Pet pasztát adtál már neki? Nem tüzel a görid? Rendben vannak a fogai? Szerintem vidd el egy másik orvoshoz is. http://www.mvk.hu/index.php?m=118 Mielőbbi javulást kívánok a göridnek
bodgyo
Segítsetek! A kisgörim már hete nem eszik! Egy tojás sárga, paszta, ennyi. Voltunk dokinál, nem talál baját! Mit csináljak? Már teljesen kétségbe vagyok esve:\(